“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek…
Szeretek élni!
És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!”
(Müller Péter)
Íme a velünk született optimista életfilozófia, ami ránk nyilasokra annyira jellemző.
Ha nem vagy nyilas, de feltett szándékod, hogy megfejtesz bennünket, a következő pár pont talán segíthet.
Ha te is nyilas vagy, csak akkor olvass tovább, ha már kifejlesztetted magadban azt a tulajdonságot, hogy szóba állsz magaddal, azaz ha máshoz nem is, de mindig őszinte vagy saját magadhoz.
Ha személyiségfejlődésed ama stádiumában jársz, amikor még meg vagy győződve arról, hogy te vagy a világ közepe, csak neked lehet igazad, minden és mindenki más csak érted és a te szolgálatodra létezik eme tér-idő kontinuumban, akkor a következő sorok vérig fognak sérteni.
Született nyilasként párbajsegédekért kiabálsz, hogy a harc a becsületért, ama becsület hímes mezején dőljön el, első körben intellektuálisan, elme-elme ellen; második körben -ha férfi vagy-, bármilyen, de főként szúró-vágó fegyver által.
Hogy miért?
Mert az olyan intim, és berheli az egódat.
Ha nőből vagy, akkor még a fegyvert is szívesen mellőzöd, mert a pusztakezes, csimpaszkodós, birkózós, verejtékezve lihegős, karmolós, torokátharapós style a te stílusod.
Hogy miért?
Mert abban több az élvezet, és a végén akár még szex is lehet belőle, a potenciális szexpartner teljesítményén viszont sokat ront, ha itt-ott meg van szurkálva.
Szóval, ha idáig eljutottál, és még mindig nem sértődtél meg, akkor, csapjunk bele a lecsóba:
Mi, nyilas jegyüek, csillapíthatatlanul kíváncsi, nyughatatlan, türelmetlen, impulzív, szélsőséges temperamentunkkal őrületbe kergetjük közvetlen környezetünket. (Tisztelet, a kivételnek.) Néha saját magunkat is. Mert a nyilas összeférhetetlen.
Jellemző ránk a belső monológ, mellyel a saját ténykedéseinket kísérjük, ez alatt nem az orr alatti motyogás értendő, hanem egy folyamatos belső kontroll, avagy feedback mechanizmus, mellyel azt ellenőrizzük, hogy tökéletesen hajtottuk-e végre a vállalt feladatainkat. A nyilas ugyanis maximalista, a rosszabbik fajtából.
Általában imádunk lustálkodni, de ha nagyon muszáj – és sajnos a nyughatatlanságunk miatt sokszor muszáj-, képesek vagyunk extrém módon túlhajtani magunkat mind fizikailag, mind pszichésen, mind mentálisan, és ugyanezt a teljesítményt várjuk el a munkatársainktól, aktuális szexpartnereinktől avagy élettársainktól is. A kettő ugyanis esetünkben ritkán jelenti ugyanazt. Jelszavunk; a változatosság gyönyörködtet. Szó szerint. Mert a nyilas a szexben és a szerelemben is kalandor.
Ragaszkodunk a döntéseinkhez. A rosszakhoz is, körmünk szakadtáig. Mert a nyilas makacs.
Ebből következik, hogy nem ritkán öntörvényű. Csak és kizárólag azokat a szabályokat tartjuk tiszteletben, melyet be tudunk -még inkább be akarunk-, illeszteni a saját szabályrendszerünkbe, de ezt a magunk alkotta becsületkódexet mindig és minden körülmények között betartjuk. A nyilas tökéletes szamuráj lenne, csak túl sokat beszél.
Büszke, már-már nárcizmusba hajlóan arrogáns fellépésünk bicskanyitogató hangulatot is kelthet némelyekben, főleg, ha az illető valamely víz vagy föld jegy szülötte. A levegő jegyűekkel és más tűz jegyűekkel általában jól kijövünk, feltéve, ha az illető nem veszélyezteti a territóriumunkat. Ha veszélyezteti, akkor elkezdődik a harctánc, főként intellektuálisan, verbális eszközökkel, de ezt már leírtam a bevezetőben, és most kivételesen nem ismétlem önmagam, ami szintén egy megátalkodott nyilas szokás. Mint mondtam, a nyilas túl sokat beszél.
Természetesnek vesszük, hogy nálunk van az irányítás, ezt csak ritka kivételes esetekben adjuk át másnak, csakis önként. Külső nyomásra sosem tennénk, született lázadóként dafke csakazértsem! Csak és kizárólag akkor alkalmazkodunk, változunk meg, ha mégérett bennünk ez a döntés. Ha nem érett meg, akkor bizony éveken át újra és újra képesek vagyunk ugyanazt a hibát elkövetni, és ami a legrosszabb, még büszkék is vagyunk rá, mint állhatatosságunk ékes példájára. Pedig a nyilas minden, csak nem állhatatos.
A kitartás nem az erőssége, ha azt veszed észre, hogy egy nyilas teljes gőzzel dolgozik valamin -ami valljuk be, baromi ritka, mert eredendően lusták vagyunk, mint a bűn-, és utolérni nem lehet, és csak megy, és megy, mint egy gép… szóval mindez ne tévesszen meg. Nem kitartó, csak makacs. Sosem adja fel, akkor sem, ha beledöglik, mert az azt jelentené, hogy kudarcot vallott. Ezt pedig, ugye nem engedi a büszkesége. De mindez nem összetévesztendő az igazi kitartással. Ez csak a nyilas-arrogancia.
A nyilas ugyanis miközben atomenergiameghajtáson működik -mert másként elképzelhetetlen, hogyan bírja napi kettő-négy óra alvással és egyszeri étkezéssel-, magában azt a percet is elátkozza, amikor összeakadt veled és a kedvedért bevállalta ezt a sok szart. Pedig most ülhetne a tévé előtt, kényelmesen, nasizhatna, mozizhatna, miközben valaki a talpát, vállát masszírozza, valaki futószalagon gyártja neki a Margaritát, egy másik Villon verseket olvas fel neki Faludy fordításában, egy harmadik pedig a netet bújva a kedvenc sorozatait torrentezi le. Mert a nyilas egy kényúr. Vagy kény-nő.
Száraz, szarkasztikus humor jellemez, melynek elsődleges forrása és célpontja is egyben: saját magunk. Jó ha tudod, sosem rajtad nevetünk, hanem veled vagy önmagunkon. Hogy miért? Saját gyártmányú filozófiám szerint: Aki önmagán nem tud nevetni, az már halott, csak még nem vette észre.
Szeretünk nevetni, sokat és hangosan, és ha jó a kedvünk énekelni kezdünk az utca kellős közepén, akár szakadó esőben is. Mert az élet szép. Hát nem látod?!
Általában egyedül táncolunk csukott szemmel a legnagyobb tömegben is, és nem zavar, hogy nincs hozzá partner, hiszen az egyetlen és tökéletes partner, maga a zene. Ha mégis akad partner, annak esélye sincs vezetni. A nőnemű nyilas magától értetődően veszi át a vezetést a táncparketten. Ha nem hagyják vezetni, megpróbál alkalmazkodni, de türelmetlen, pár taktus után újra kezdi a harcot az irányításért. Ne tévesszen meg a nyilas nő külseje, kedvesnek és aranyosnak látszik, de valójában igazi boszorkány.
Ha egy nyilas dühös, az egyenlő egy közelgő természeti katasztrófával; vulkánkitörés, földrengés, tsunami, és hurrikán sújthatja a mit sem sejtő környezetet. Ajtók szakadhatnak ki tokostul, és a házassági évfordulóra kapott herendi porcelán levesestál is ripityára törhet. Vagy bármi más, a lényeg, hogy törjön. Mert a nyilas ilyenkor fúria. No mercy.
Ha egy nyilasnál betelt a pohár, pont az ellenkező végletbe csap át. Megközelíthetetlen lesz, feltünően csendes és zárkózott. Valószínűleg ott és akkor töröl ki éppen az Univerzumból. A sajátjából mindenképpen. A továbbaikban elfelejti a nevedet, és megszüntél létezni a számára. Ó, nem azért, mert haragszik rád. Dehogy. A nyilas nem haragtartó, és nem bosszúálló. Csupán csak képtelen felejteni, s mivel nem érsz meg annyit, hogy energiát feccöljön beléd, inkább a memóriájában tárolt fájlodra nyom egy delet-et, minthogy egy életen át marcangolja saját magát a te hülyeséged miatt. Elsősorban a saját kényelme és elégedettsége érdekli, mindenki másé mellékes körülmény csupán. Mint említettem volt. Vagy még nem mondtam volna?! Azt hiszem az eddigiekből teljesen világos, hogy: Nos, igen, a nyilas egoista.
A nyilas nagyon szélsőséges -ezt tuti említettem már-; egyrészt végtelenül önző tud lenni, főleg idegenekkel. Ugyanakkor, ha benne vagy a belső körében, akkor és csak akkor, nincs olyan, amit ne kérhetnél tőle. Nagyvonalú és lenyűgözően szerény tud lenni. Ha vagy olyan szerencsés, hogy csak egyszer láthattad őt a barátai és családja körében, el sem hiszed, hogy ez ugyanaz az egoista, megközelíthetetlen Jégkirálynő akivel előzőleg összefutottál. A nyilas számára a legfontosabb kapcsolati minőség a barátság.
Don Quijote és Iron Man összeférhetetlennek tűnő keveréke. Ő a Gyűrűk Urában Aragorn, a Star Warsban Han Solo, a sherwoodi erdőben Robin Hood. Ő a Télapó és Jupiter archetípusa, nőként pedig valahol Pallasz Athéné és Mata Hari egyszerre. Mert mi, nyilasok szeretjük szimbólumokban kifejezni a gondolatainkat.
Mottóul a következő idézet illene leginkább a címerpajzsunkra:
“To infinity, and beyond!”
Azaz:
“A végtelenbe, és tovább!”
Buzz Lightyear
(Toy story I.)
S ha mindebből még nem lenne világos, akkor mindezt összefoglalom egyetlen mondatban:
A nyilas szeretnivalóan bolond, kalandvágyó ragadozó, és végtelenül kíváncsi kutató egy személyben; azaz, egy nagyra nőtt gyerek.
